Gyakran ismételt kérdések (GY.I.K.)
Felhasználóink által küldött leggyakoribb kérdésekre olvashatnak ezen az oldalon választ. A MATESZE porrtálon történő regisztráció és vizsgaügyintézés indítása előtt kérjük olvassa el figyelmesen a megfelelő részeket. Az oldal rendszeres látogatása javasolt, felhasználóink észrevételei, kérdései alapján a tartalom folyamatosan bővül. Amennyiben kérdéseire mégsem talál itt választ, keresse bizalommal adminisztrátorainkat.
Általános tudnivalók
Regisztrációval kapcsolatos kérdések
Vizsga ügyintézésével kapcsolatos kérdések
Vizsgával kapcsolatos kérdések
Mi a MATESZE?
A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetséget (MATESZE) 2006-ban azzal a céllal hoztuk létre, hogy érdekvédelmi és szakmai „ernyőszervezetként” összefogja azokat a civil kezdeményezéseket, melyek segítő kutyák képzésével és rászorultakhoz való eljuttatásával foglalkoznak.
Mire való a MATESZE portál?
A MATESZE, miután 2010 tavaszán megnyerte a 27/2009 (XII 3) SZMM rendeletben meghatározott „közreműködő szervezeti” feladatok ellátására kiírt pályázatot, létrehozta a www.matesze.hu honlapot, amellyel azt szeretnénk elérni, hogy gyorsan és egyszerűen lehetővé váljon bárki számára hogy az ország bármely pontjáról információkhoz jusson illetve ügyeket intézzen (pl. vizsgaszervezés) a segítőkutyákkal kapcsolatosan. Segítségével tájékoztatást adunk az oldalra látogatóknak, mely szervezetek foglalkoznak segítőkutyákkal, és bárki számára egyedileg beazonosíthatóvá válnak a vizsgával rendelkező segítőkutyák, és megismerhető az is, hogy az egyes segítőkutyát mely szervezet képezte ki és adta át. Nyilvántartjuk azon intézményeket, szervezeteket is, akik kutyás terápiára igényt tartanak, így könnyebben kapcsolatba kerülhetnek a megfelelő szervezetekkel. Valamint várjuk olyan magánszemélyek jelentkezését, akik e témakörben érdeklődnek képzések iránt.
Mi a MATESZE célja?
Elsődleges célunk, hogy a szakmai standardok kidolgozásával és érvényesítésével (mely egyaránt vonatkozik a speciális segítő kutyák képzésére, vizsgáztatására és a kutyakiképzők továbbképzésének biztosítására) olyan egységes szakmai hátteret alakítsunk ki, amely biztosítéka lehet annak, hogy a társadalom elfogadja a kutyát, mint „rehabilitációs eszközt”, hogy azok valóban jó hatásfokkal és széles körű elfogadásra találva fejthessék ki a fogyatékos-rehabilitáció területén munkájukat.
Melyik rendelet szól a segítőkutyákról?
2009. december 11-én hatályba lépett a 27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól...
Az új rendelet hatálya nemcsak az eddigiekben elfogadott segítőkutyákra (vakvezető és mozgássérült-segítő) vonatkozik, hanem kiterjed továbbá a rohamjelző, hangot jelző, személyi segítő és terápiás kutyákra is.
Milyen kutyát nevezünk segítőkutyának?
Segítőkutya: a fogyatékossággal élő személyt az egyenlő esélyű hozzáféréshez fűződő joga gyakorlásában, önálló életvitelének elősegítésében, illetve veszélyhelyzet elhárításában segítő, habilitációs feladatokat ellátó, a külön jogszabályban meghatározott állat-egészségügyi követelményeknek megfelelő kutya.
Mi különbözteti meg a segítőkutyát?
A segítőkutya kiképzése és a fogyatékossággal élő személynek a segítőkutya használatára, gondozására való felkészítése a meghatározott vizsgarend szerint, vizsgabizottság előtt lefolytatott vizsgával zárul. A segítőkutyát megkülönböztető jelzéssel kell ellátni, amelyen a kutyát kiképző szervezet logójának szerepelnie kell.
Milyen szabályokat kell betartani a segítőkutyák alkalmazásánál?
A segítőkutyákkal kapcsolatos kérdéseket 27/2009 SZMM rendelet szabályozza. Az alábbi dokumentumban röviden elolvashatja, hogy milyen szabályok vonatkoznak a segítőkutyát alkalmazókra, és milyen szabályok vonatkoznak a különféle létesítmények vezetőire.
Tájékoztató letöltése
Ki regisztrálhat a MATESZE portálon?
Segítőkutyákat kiképző szervezetek (hivatalos képviselő és kapcsolattartó)
Regisztrált kutyakiképző szervezetek kiképzői
Regisztrált kutyakiképző szervezetek által javasolt kiképzők, akik magas szakmai felkészültségük alapján vizsgabizottsági tagként vizsgára delegálhatók
Regisztrált kutyakiképző szervezet által vizsgára bejelenteni kívánt gazda (és leendő felvezetői)
Oktatásra jelentkező magánszemélyek
Terápiára igényt tartó szervezetek, intézmények
Regisztrálni szeretnék, de nem tudom kiválasztani a szervezetemet a listából.
A kutyakiképző szervezetek tagjai csak akkor tudnak regisztrálni, ha a szervezetüket már regisztrálták a portálon.
Több regisztrációt szeretnék, de a rendszer az e-mail címemet nem fogadja el, mert már létezik. Adjak meg másik e-mail címet, hogy regisztrálhassak?
Nem, ne adjon meg másik e-mail címet. Egy személy csak egy felhasználói névvel (e-mail címmel) regisztrálhat csak.
Több regisztrációt szeretnék. Egy e-mail címről hogyan tehetem ezt meg?
Egy felhasználóhoz több regisztráció tartozhat. A regisztrált e-mail címmel és jelszóval belépve újabb regisztrációkat indíthatunk, így több szerepkör tartozhat a regisztrációnkhoz, pl. kutyakiképző és gazda (segítőkutyát alkalmazó személy).
Hogyan lehet vizsgát tenni segítőkutyával?
A segítőkutyák kiképzése végén a kutyát kiképző szervezet vizsgát szervez, melyen a kutya-gazda páros a tudásáról számot ad. A kiképző szervezet szervezi a vizsgát, melyet a MATESZE portálon bejelent.
Ki szervezhet segítőkutya vizsgát a MATESZE portálon keresztül?
A MATESZE portálon ügyintézésre (kutyák regisztrációja, vizsgaügyintézés, stb) a kutyakiképző szervezetek hivatalos képviseljője és a kapcsolattartója jogosult.
Mikor kell elkezdeni a vizsga szervezését?
A vizsga szervezését a tervezett időpont előtt legalább 4 héttel célszerű elkezdeni, így az adminisztrátor hamar tud vizsgabizottsági tagot és elnököt delegálni a vizsgára.
Hogyan kell a MATESZE portálon vizsgát bejelenteni, szervezni?
A vizsga bejelentésére, ügyintézésre a kiképző szervezet hivatalos képviselője/kapcsolattartója jogosult.
1. Kutyák regisztrációja, Vizsgák/Kutyák/Új kutya: bejelentése vizsgára
2. Vizsga bejelentése, Vizsgák/Vizsga bejelentése/Új vizsga: itt kerül egymás mellé a kutya, a regisztrált gazda (Regisztrációk/Segítőkutyát alkalmazó személy), a kiképző szervezet, a kiképző, és a kiképző szervezet által a vizsgára delegált tag. Ezt a műveletet annyiszor kell megismételni, ahány kutya-gazda páros vesz részt a vizsgán. Több kutya egyidejű vizsgáztatása esetén a kiképző szervezet által delegált tag minden vizsgázó párosnál ugyanannak a személynek kell lennie.
4. A vizsgabejelentés után a MATESZE adminisztrátor két vizsgabizottsági tagod delegál a vizsgára. A megadott személyekkel a kiképző szervezet felveszi a kapcsolatot, és vizsgaidőpontot egyeztet velük.
3. Vizsgaidőpont bejelentése, Vizsgák/Vizsgaidőpont bejelentése/Vizsgaidőpont bejelentés:
A vizsgaeljárásban kit nevezünk gazdának?
Azt a felhasználót, aki a vizsgán segítőkutyával részt vesz. Terápiás kutyák vizsgáján a leendő felvezető is gazdának számít. Gazda regisztrációja: Regisztrációk/Segítőkutyát alkalmazó személy.
A vizsgaeljárásban kit nevezünk kiképzőnek?
Azt a felhasználót, aki a segítőkutyát (kivéve terápiás kutya) a kiképző szervezetnél kiképezte. A kiképző a segítőkutya-gazda záróvizsgáján nem vehet részt. Terápiás kutyák esetén nem kell kiképzőt megadni.
A vizsgaeljárásban kit nevezünk vizsgabizottsági tagnak?
Azt a felhasználót, aki rendelkezik vizsgabizottsági tag szerepkörrel. A vizsgabizottsági tagok a segítőkutyák vizsgáját értékelő szakemberek (kiképzők).
Milyen összetételű a vizsgabizottság?
A vizsgabizottság 3 főből áll, melyből két tagot, az elnököt és a központi tagot a MATESZE portál adminisztrátora delegálja a vizsgára. A haradik tagot a segítőkutyát kiképző szervezet delegálja a vizsgára, aki nem lehet a segítőkutya kiképzője, és ugyanazon a vizsgán, amelyen bírál, vizsgázó nem lehet.
Kiválaszthatom-e én magam, kit szeretnék a vizsgabizottságba?
A vizsgát szervező szervezet egyedül a szervezete által delegált tagot választhatja ki, a vizsgabizottság másik két személyéről nem rendelkezhet. Az elnököt és a központi tagot az adminisztrátor delegálja a vizsgára.
Ha egyszerre több kutya vizsgázik, megadhatok-e több szervezet által delegált vizsgabizottsági tagot is?
Egy vizsgaalkalomra több kutya vizsgája esetén is egyetlen vizsgabizottsági tagot delegálhat a vizsgát rendező szervezet.
A vizsga bejelentésénél nem tudom kiválasztani a gazdát.
A gazdák listája több oldalból is állhat, szükség szerint lapozni kell. A kereső mezőben a táblázat taralma szűkíthető. Ha a gazda a listában ennek ellenére nem található, akkor a felhasználó még nem létezik, regisztrációja szükséges: Regisztrációk/Segítőkutyát alkalmazó személy.
A vizsga bejelentésénél nem tudom kiválasztani az elököt és a központi vizsgabizottsági tagot.
E két mező kitöltését az adminisztrátor végzi, a kiképző szervezet az itt megjelelölt személyek nevét láthatja, de a mező tartalmát nem szerkesztheti.
A vizsga bejelentésénél nem tudom kiválasztani a vizsgabizottsági tagot.
Ezt a mezőt a kiképző szervezetnek kell kitölteni. Azt a személyt kell itt megjelölni, aki a vizsgán, mint bíráló vesz részt. A választó listában olyan felhasználhatók találhatók, akik rendelkeznek a vizsgabizottsági tag szerepkörrel. A vizsgára delegálás előtt ellenőrizzék, hogy a delegálni kívánt felhasználó rendelkezik-e vizsgabizottsági tag szerepkörrel.
Van-e a segítőkutya vizsgán való részvételhez korhatár?
A terápiás vizsga temperamentum vizsgálatára azon kutyákat lehet bejelenteni, akik a vizsga napján már betöltötték a 12 hónapos életkort. A többi segítőkutyánál nincs minimális korhatár megadva, az a képzés időtartamából adódik. A vizsgára bocsájtott kutyáknak az előírt állategészségügyi követelményeknek meg kell felelnie a vizsga napján.
Milyen egészségügyi követelményeknek kell megfelelnie a vizsgázó kutyáknak?
Vakvezető, mozgássérült-segítő, személyi segítő és a jelzőkutyák
- a vizsgázó kutya kötelezően ivartalanított
- a vizsgázó kutya kötelezően részt vett csípő- és könyökízületi diszplázia szűrésen. A közepes vagy annál súlyosabb eredmény esetében a kutya segítő munkára alkalmazása ellenjavalt.
- a vizsgázó kutya a vizsgát megelőzően fizikális vizsgálaton az állatorvos a kutyát egészségesnek találta
- a vizsgázó kutya a vizsgát megelőzően parazitológiai és bakteriológiai (különös tekintettel a szalmonellára) vizsgálaton vett részt és a kutya egészséges (fertőzésmentes)
- a vizsgázó kutya érvényes (1 éven belüli) védőoltással rendelkezik: veszettség, parvovírus, szopornyica, fertőző májgyulladás és leptospirózis ellen.
- a vizsgázó kutya 3 hónapon belül féreghajtó kezelésben részesült kombinált hatóanyagú, széles hatásspektrumú anthelmintikummal (hatóanyagai lehetőség szerint praziquantel, és pirantelt (pamoát vagy embonát só), és febantel vagy fenbendazol).
- a vizsgázó kutya aktív védelemmel rendelkezik külső élősködők ellen: bolhára és rühatkára mindenképp, és kullancsra ajánlottan
Terápiás kutyák
- a vizsgázó kutya csípő- és könyökízületi diszplázia szűrése ajánlott, de nem kötelező
- a vizsgázó kutya a vizsgát megelőzően fizikális vizsgálaton az állatorvos a kutyát egészségesnek találta
- a vizsgázó kutya a vizsgát megelőzően parazitológiai és bakteriológiai (különös tekintettel a szalmonellára) vizsgálaton vett részt és a kutya egészséges (fertőzésmentes)
- a vizsgázó kutya a vizsga előtt szőrvizsgálaton vett részt (külső élősködők, gombás fertőzöttség jelenlétének vizsgálata) és a kutya egészséges (fertőzésmentes)
- a vizsgázó kutya a vizsga előtt toroktampon vizsgálaton vett részt (bakterológiai tenyésztés Streptococcus, Staphylococcus, MRSA fertőzésre) és a kutya egészséges (fertőzésmentes)
- a vizsgázó kutya érvényes (1 éven belüli) védőoltással rendelkezik: veszettség, parvovírus, szopornyica, fertőző májgyulladás és leptospirózis ellen.
- a vizsgázó kutya 3 hónapon belül féreghajtó kezelésben részesült kombinált hatóanyagú, széles hatásspektrumú anthelmintikummal (hatóanyagai lehetőség szerint praziquantel, és pirantelt (pamoát vagy embonát só), és febantel vagy fenbendazol).
- a vizsgázó kutya aktív védelemmel rendelkezik külső élősködők ellen: bolhára és rühatkára mindenképp, és kullancsra ajánlottan
Mikor és hogyan ellenőrzik a kutyák egészségügyi megfelelését?
A segítőkutya záróvizsga a kutyák és a gazdák azonosításával kezdődik, ezután a kutyák egészségügyi ellenőrzése következik. A kiképző szervezet a záróvizsga előtt gondoskodik a kutya egészségügyi kivizsgálásáról és a szükséges kezeléseket elvégezteti rajta. A vizsgálati eredmények és az oltási könyv alapján a kezelő állatorvos egy igazolást ad ki, melyet aláírásával és pecsétjével hitelesít. Ezt az igazolást kell a segítőkutya záróvizsgán bemutatni a vizsgabizottságnak. Az igazolást a kiképző szervezet felelős megőrizni, és szükség esetén bemutatni.
Az orvosi igazolás formanyomtatványa letölthető:
vakvezető, mozgássérültsegítő, személyi segítő, hangjelző, rohamjelző kutya számára
terápiás kutya számára
Mi a bélsárvizsgálat?
Cél: paraziták jelenléte és bakteriológiai tenyésztéses vizsgálat, különös tekintettel a szalmonellára.
A minta részben belső paraziták kimutatására, részben tenyésztésre megy. A parazitákat a labor nézi ülepítés, dúsítás után, féregpetéket keres. Ha talál, akkor azonosítja (célzott terápiávak kezelni kell). A tenyésztés egy teljesen normális baktertenyésztés, ha kinő belőle valami (elvileg normál bélflóra), azt azonosítják, ha kórokozót találnak, akkor néznek rezisztenciát is. Fertőzöttség esetén kezelés után az állatorvos által előírt idő múlva a vizsgálatot meg kell ismételni.
Mi a toroktampon vizsgálat?
Cél: bakterológiai tenyésztés (Streptococcus, Staphylococcus, MRSA) fertőzésre.
Bakteriológiai tenyésztés, melynek célja annak vizsgálata, hogy az állat béta-haemolizáló streptococcussal nem fertőzött-e. Ha más kórokozót találnak, természetesen akkor is néznek rezisztenciát (és célzott terápiával kezelik), majd az állatorvos által előírt idő múlva megismétlik a vizsgálatot.
Mi a szőrvizsgálat?
Cél: élősködők, gombás fertőzöttség jelenléte.
Kutyánál a gombás fertőzés szemmel látható. Wood-lámpás megvilágítással, klinikai vizsgálat elég, ezzel már alacsony szintű, kezdődő megbetegedés is kimutatható. Ha a kutya kórházba, vagy olyan helyre megy, ahol gyenge immunredszerű betegek vannak, akkor ajánlott szőrmintát venni és laborban mikroszkóppal megnézni, gyanú esetén tenyésztéssel.
Miről kell gondoskodni a vizsgát rendező szervezetnek?
A vizsga lefolytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása a vizsgát rendező szervezet felelőssége.
Ő gondoskodik tehát:
- a vizsgabizottság és a vizsgázók megfelelő tájékoztatásáról
- a vizsga helyszínéről
- a vizsgafeladatok elvégzéséhez szükséges segítők személyéről,
- a vizsgafeladatok végrehajtásához szükséges eszközökről
- a vizsga dokumentálását végző személyről (videós)
- a vizsga dokumentálásához szükséges eszközökről (kamera)
- a vizsgadokumentáció kinyomtatásáról és a vizsgára való eljuttatásáról
- a kitöltött vizsgadokumok eljuttatásáról az adminisztrátornak
- a vizsgabizottsági tagoknak az útiköltség és munkadíj térítéséről
- a vizsgázó kutya egészségügyi alkalmasságának kivizsgálásáról, és igazolásáról
- a vizsgázó kutya azonosítísíra alkalmas berendezésről (chip leolvasó)
Mit kell a szervezetnek a vizsgára magával vinnie?
- chip leolvasót
- videókamerát
- kinyomtatott üres vizsgadokumentumokat
- vizsgázó kutyák állatorvosi igazolásait
- a vizsgafeladatok elvégzéséhez szükséges további eszközöket
Milyen költségei vannak a vizsgának?
A vizsga megszervezésekor a MATESZE által megnevezett vizsgabizottsági tagokkal a szervezőknek több dologban is egyeztetniük kell. Egyrészt meg kell egyezzenek a vizsga időpontjáról és helyszínéről másrészt pedig pontosan meg kell állapodjanak a vizsgabiztost megillető útiköltség térítés mértékéről és elszámolási formájáról, valamint a vizsgabiztost illető honorárium összegéről is (ezzel kapcsolatos részletes információk a vizsgák menüpontban olvashatók) . A vizsgaidőpontot a MATESZE honlapján ezek után lehet bejelenteni.
Mennyibe kerül a vizsga?
A segítőkutya vizsgát a kutyát kiképző regisztrált szervezet rendezi. A 27/2009 SZMM rendelet alapján: „a vizsgadíj összegét a kutyát kiképző szervezet határozza meg azzal, hogy annak összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 20%-át."
A vizsga során a vizsgabizottsági tagokat munkájukért honoráriumban illeti. (A vizsgabizottsági tag munkadíjáról lemondhat, ezt a vizsgajegyzőkönyvben fel kell tüntetni.) Az útiköltség térítésre egyértelmű szabályok vonatkoznak viszont a vizsgabiztosok honoráriumának megállapításához a MATESZE a következő iránymutatást adja (ettől eltérni lehet):
- 1-3 páros vizsgája esetén, bruttó összesen 15.000 Ft/ vizsgabizottsági tag
- 4 vagy több páros vizsgája esetén, a 15000Ft + párosonként további bruttó 5000 Ft tekinthető méltányos összegnek mint a vizsgáztatási munka ellenértéke.
Megjegyzendő, hogy a terápiás kutyák vizsgáztatása két fordulós, a fenti összegek esetükben is a teljes vizsgára és nem alkalmanként értendőek.
A fentiek alapján például:
- 10 vizsgázó (kutya-gazda páros) terápiás első fordulós vizsgáztatásáért vizsgabiztosonként bruttó 25.000 Ft tekinthető méltányos összegnek. (7.500 + 7×2.500 Ft, ez párosonként 2.500 Ft díjat jelent 1 vizsgabizottsági tag felé)
- 4 vizsgázó terápiás záróvizsgáztatásáért (2. forduló) vizsgabiztosonként bruttó 10.000 Ft tekinthető méltányos összegnek. (7.500 + 1×2.500, ez párosonként 2.500 Ft díjat jelent 1 vizsgabizottsági tag felé)
- 1 vizsgázó vakvezető záróvizsgáztatásáért vizsgabiztosonként bruttó 15.000 Ft honorárium tekinthető méltányosnak.
(ez párosonként 15.000 Ft díjat jelent 1 vizsgabizottsági tag felé) - 3 vizsgázó mozgássérült-segítő záróvizsgáztatásáért vizsgabiztosonként bruttó 15.000 Ft honorárium tekinthető méltányosnak. (ez párosonként 5.000 Ft díjat jelent 1 vizsgabizottsági tag felé)
Részt vehet-e külsős (nem a mi szervezetünk által képzett) páros a mi vizsgánkon?
Segítőkutya vizsgára csak regisztrált kutyakiképző szervezet bejelentett párosai vehetnek részt. A bejelentést végző szervezet a vizsgázó páros vizsgájáért és további munkájáért a bejelentést követően felelősséggel tartozik.
Részt vehet-e külsős regisztrált szervezet párosa a mi vizsgánkon?
Regisztrált kiképző szervezetek rendezhetnek közösen vizsgát. Közös vizsga esetén a vizsgázó párosok száma együttesen nem haladhatja meg a vizsgaszabályzatban leírt limitet.
A vizsgát rendező (és helyszínt, feltételeket biztosító) szervezet a vizsgaidőpont bejelentésekor jelzi az adminisztrátor felé, hogy mely szervezettől várnak vendég vizsgázókat (és kiket). A csatlakozó párosok szervezete a saját nevén bejelenti a vizsgát (vizsgaidőpontot nem), és tájékoztatja az adminisztrátort, hogy az adott vizsgázók csatlakoznak másik szervezet vizsgájához. Ezután az adminisztrátor hozzáadja a vizsgaidőponthoz a vendég vizsgázókat.